Szemléletváltás: a halál nem Isten akarata

Pálferi atyánk alant olyan kifinomult ízléssel, olyan intelligenciával dícséri a halált, hogy az embernek nagy kedve támad meghalni.

Ez a halálvágy súlyosan jellemző kereszténységünk elmúlt 2000 esztendejére.  Abból indul ki, hogy a halál szükségszerűen elér bennünket, akkor pedig csináljunk a szükségből erényt, vágjunk jó képet ahhoz, amit úgysem tudunk elkerülni.

Pedig ez szöges ellentétben áll Jézus tanításával.

Jézus nem akart meghalni: minden porcikája, legkisebb sejtje is tiltakozott a halál gondolatától, vérrel verejtékezett.

Jézus elfogadta a halál gondolatát, engedelmességből, teljesítve az Atya akaratát.

Az Atya azért akarta, hogy Jézus meghaljon, hogy evvel példát mutasson nekünk: a haláltól nem kell félni, szabad eldobnunk a földi űrutazáshoz használt szkafanderünket.

De a haláltól botorság többet remélni, mint amit kapunk tőle: semmit.

A haláltól egy ajándékot kapunk: hogy számunkra megszűnik a szenvedés.

Cserébe oda kell adni a boldogságunkat.

Az “örök boldogság” ki tudja honnan, légből kapott tévhit.

Kozma atya szerint ennek a tévhitnek semmi köze a kereszténységhez, az iszlám hitegeti földi élvezetekkel a túlvilágra távozott harcosokat.

Örök nyugalomra számíthatunk.

Nem örökkétig: a feltámadásig.

Azonban a feltámadástól sem szabad annál másabbat várni, mint amit Jézus tanított:  "Én vagyok a feltámadás és az élet.”

Vagyis: nem a test támad fel, hanem az “én vagyok” (a tudat), másik testben: az Egyházban.

A “test feltámadása” naiv zsidó tévhit volt, Jézus éppen ezt a tévhitet akarta eloszlatni.

Nem tudom, hogyan került be mégis a test feltámadása a keresztény hitvallásba, sürgősen ki kéne onnat venni.

A “halál utáni élet” fából vaskarika.

A halál a nem-élet.

A halál utánra nem vihetünk át semmit.

Ismétlem: semmit.

Nemcsak azt a “gazdagságot” nem, amit a moly megrág és a rozsda elemészt, hanem a szellemi kincseinket sem, Nagyapám utolsó pillantását, Nagymamám forró szeretetét, minden emlékemet, az egész “személyiségemet” itt kell hagynom.

Mi marad ?

Semmi.

Az “én vagyok”.

De a halál nem kötelező !

Az Atya a mi halálunkat nem akarja !

Jézust követnünk kell abban hogy magunkra kell vennünk az Ő keresztjét, de sohasem kell letennünk, mindaddig hordozhatjuk, amíg tart az életerőnk.
:)
M.N.